Csak fel kell oldani a tudatalatti gátakat a csodához

A nővérem, Kitti két éve házasodott össze a férjével. Nagyon szeretjük a srácot, Sanyit, mert egy igazán megnyerő, nagyszívű személyiség. A nővérem mindig is családcentrikus volt, nagyon szerette a gyerekeket, alig várta már, hogy sajátja legyen. Szerencsére Sanyiban megértő és hasonló nézetekkel rendelkező társra lelt. Nem is vártak sokáig a házassággal, pár év együtt járás, majd együtt élés után összekötötték az életüket, teljesen biztosak voltak abban, hogy a sors egymásnak szánta őket. Mindenki látja rajtuk, aki rájuk néz, hogy úgyse találnának egymásnál jobbat.

Mindketten vágytak már gyerekre, azonban nagy szomorúságunkra Kitti mégsem tudott teherbe esni. Nemrég kezdték el keresni az okát, orvosról orvosra jártak. Szerencsére a vizsgálatok során kiderült, hogy egyiküknek sincs fizikai betegsége vagy testi akadálya, ami gátolná a fogamzást. Így hát egyrészt megkönnyebbültek, másrészt tanácstalanul álltak a tények előtt.

Kitti egyre depressziósabb lett az idő előrehaladtával, úgyhogy úgy döntött, felkeres egy nagyon jó hírű pszichológus hölgyet. A terápia során rövidesen kiderült, hogy Kitti annyira görcsösen akar gyereket, hogy szabályosan rástresszelt már a gyerektervezés elején is, hogy ez lehet az oka annak, hogy nem esett teherbe. A pszichológus alkalomról alkalomra megtanította őt ellazulni, és csak élvezni az életet, nem pedig stresszelni a gyerek létén vagy nem-létén.

A pszichoterápia akkora sikerrel járt, hogy a következő évben egy új családtagot köszönthettünk: a kis Barnit. Mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, amikor megszületett az egészséges kisfiú. Babonából a nővéremék nem szereztek be semmilyen babaholmit, így Barni születésekor összefogott a család, és közösen segítettünk nekik megvenni a szükséges dolgokat. A babakocsi beszerzését anyukámmal vállaltuk magunkra.

babakocsi

Mindenféleképpen a lehető legmodernebb, legbiztonságosabb és legstrapabíróbb babakocsit akartuk nekik ajándékozni. A küllem sem volt utolsó szempont, ma már kaphatóak nagyon dekoratív külsejű babakocsik is. Egyetértettünk abban, hogy a nővéremék megérdemlik. Anyukám szerencsére jártasabb volt a bababoltok terén, mint én, így gyorsan meg is találtunk egy webshopot, ahol rengeteg gyönyörű babakocsi volt kapható.

Ez a honlap a babakocsik.hu volt, ami nekem is azonnal elnyerte a tetszésemet. Együtt végignézegettük a dizájnos weblapot, ahol a sok szép babakocsi és kiegészítő termék mellett idézeteket is olvasgathat az ember, valamint még a kismamáknak szóló blogba is bekukkanthat. Az oldal nagyon jól áttekinthető, minden termékről megtaláljuk a legfontosabb információkat a menüben.

Innen rendeltük meg végül ingyenes házhozszállítással a gyönyörű Anex Cross Ivory 3 az 1-ben babakocsit. Nagyon tetszett nekik, a kis Barni örömmel utazik benne. Imádják minden funkcióját: az egy mozdulattal fel- vagy leszerelhető mózeskosarat, az autós hordozót és a sport ülést. A honlapon a termékre kattintva megnéztük a videót a termékről, amiből rögtön kiderült, hogy ez a babakocsi mennyire egyszerűen használható és biztonságos.

Az Anex babakocsik ugyanis egy olyan rendszerrel vannak ellátva, amik gátolják a váz véletlen összecsukódását. A sportülések ötpontos biztonsági övrendszerrel vannak felszerelve, így a gyerek biztosan nem csúszik ki az ülésből. A speciális antiszeptikus és antibakteriális belső szövetnek köszönhetően a babákra nem leselkednek a baktériumok és mikrobák. Esős időben sem kell elmaradnia a sétának: a vízlepergető bevonat nem hagyja, hogy az eső a babakocsi belsejébe jusson. A napsütéses nyári melegben pedig az UV-szűrő technológia jön nagyon jól, ami megszűri a káros sugarak 50%-át.

Az antiallergén tulajdonságú ECO-bőr fogantyúk biztosítják a kényelmes használatot, mert ez a bőr borítás megakadályozza a bőr irritációt, nem forrósodik fel a napon, télen pedig nem keményedik meg. A kocsi belseje 100% pamut anyagból készült, ennek köszönhetően nem irritálja a baba bőrét, és kellőképpen szellőzik. A kókuszrosttal töltött matrac nagyon egészséges a kisgyerek csontozati fejlődésének szempontjából. A lengéscsillapító rendszer és a megerősített fékrendszer is biztosítja a baba zavartalan utazását.

Elmondtam a nővéremnek, hogy honnan rendeltük a babakocsit, és azonnal fel is iratkozott a webshop hírlevelére. Meglátta az elérhetőségeknél, hogy a székhelyük nincs is messze az ő lakhelyüktől, így akár személyesen is el tudnak látogatni. Mivel többféle kiegészítő is kapható itt, mint például esernyő, pelenkázótáska vagy bevásárlószatyor, előfordulhat, hogy innen rendel további termékeket is. Jó látni a kis családjukat, hogy végre felhőtlenül boldogok, amikor a kis Barnit tologatják a babakocsiban.