Bébitaxi ajándékba, mert megéri!

Sajnos nemrég alkalmam adódott bemenni egy klinikára, ahol pszichiátriai betegeket kezelnek. Egy ismerősöm ismerőse van ott bent és egyedül nem szeretett volna elmenni hozzá, így végül elkísértem. Tudom, milyen nehéz az, amikor ilyesmivel kell megküzdened. Elgondolkoztam azon, mennyi minden változik az ember életében születésétől kezdve a haláláig.

Nemrég született meg a kisfiaim. Na, jó. Nem olyan régen, most lett tíz hónapos. Készségfejlesztő bébitaxit kapott, amit nagyon szeret használni. Fontosnak tartottam, hogy a férjemmel vegyünk neki egyet. Szeretem az ilyesmiket, sok ilyen játéka van, ami fejleszti a képességeit és az agyát is, és látszik, hogy élvezi, ha játszhat velük. Erről korábban egy könyvben olvastam, aztán az interneten is elkezdtem akkor kutakodni. Egyszer egy weboldalt találtam, ahol olvastam a bébitaxiról. Ott olvastam, milyen jó hatással van ez a kisbabára, és ennek a segítségével képes megtanulni önállóan járni.

Sokan gondolják, hogy ez magától megy a picinek, pedig nem, segíteni kell neki, hogy az agya ráálljon arra, hogyan tudja magát megtartani, mit és hogyan csináljon, hogy járni tudjon. Ehhez a bébitaxi nagyon jól hozzájárul, és egyáltalán nem veszélyes a használata. Tudod, hogy miért? Mert van rajta egy tolókar, amivel a szülő is tudja irányítani, illetve vannak rajta borulás gátlók és oldal támasztók. Így nem tud elesni a pici, sőt, nem is esik rá a járgány.

Nagyszerű ajándék lehet mindenkinek, akinek kisbabája van és abban a korban van. Lehet születésnapra, gyereknapra, karácsonyra, bármilyen alkalomra, vagy csak úgy ajándékozni egyet a picivel.