Ahhoz, hogy a Nagy Nap örökre megmaradjon, bérelj fel egy profi esküvői fotóst!

A legjobb barátnőm idén nyáron ment férjhez. Mivel már kicsi korunk óta ismerjük egymást, ezért megkért engem, hogy segítsek neki a nagy nap megszervezésében, mert én már „profi” vagyok ebben. Ez persze túlzás, csupán arról van szó, hogy én két éve házas vagyok, ezért már átéltem a szervezés minden csínját bínját.

Persze örültem neki, mikor megkért erre, mert nagyon élveztem a sajátom szervezését is, így pedig újra részem lehetett benne. Mondjuk így már teljesen más volt, mivel nem a saját elképzeléseimet kellett megvalósítani, hanem Liliét, de attól még jó érzés volt újra tortákat, helyszíneket és ruhákat böngészni.

Egyszer azt hallottam, vagy olvastam valahol, hogy ha esküvőre kerül a sor, akkor először van meg a ruha, utána az időpont, végül pedig a vőlegény. Nos, Lili esetében ez teljesen máshogy alakult. Természetesen a vőlegény volt az elsődleges dolog, akivel az időpontról hamar meg is egyeztek. Mikor a dátum már fix volt, elindulhatott a további szervezés.

A helyszín tekintetében sokáig ment a keresgélés, mert valamiért az sosem akart összejönni. Ha találtak egy szimpatikus éttermet, vagy fogadó termet, akkor az általában már pont nem volt szabad aznapra, vagy éppen túl kicsi volt ahhoz, hogy annyi vendéget befogadjon. Amik pedig kellő méretűek és szabadok is voltak, azok pedig nem tetszettek sem Lilinek, sem Tominak, a vőlegényének. Nehéz időszak volt az, szegény Lili csomószor hívott fel sírva, hogy ez biztos égi jel, hogy meg se kellene tartani az esküvőt. Én persze tudtam, hogy ez nem így van, ráadásul a sajátom előtt megtapasztaltam, hogy nem egyszerű megtalálni a helyszínt, viszont nem szabad feladni. Én is keresésbe kezdtem, hogy segítsek nekik.

Szerencsére Lilinek és Tominak elég nagy keret állt rendelkezésére, így az sem volt baj, ha esetleg vidéken találunk helyszínt, mert el tudják szállásolni a vendégeket. Végül így is lett. Sokat böngésztem potenciális helyszíneket, amikor rátaláltam egy balatoni szállodára. Hirdették a honlapjukon is, hogy vállalják esküvők rendezését és lebonyolítását és kedvezményes áron adnak ki szobákat a násznépnek. Amikor ezeket elolvastam, éreztem, hogy ez lesz a tökéletes helyszín. Ráadásul maga a hotel közvetlenül a tó partján van, szóval a szép környezet és a panoráma is garantált általa.

esküvői fotós

Amikor Lilinek megmutattam, majd kiugrott a bőréből. Még aznap felhívta a hotelt és láss csodát, szabadok voltak a kinézett hétvégére! Innentől kezdve nem volt megállás, gőzerővel folyt a szervezés, hogy a nagy napig minden elkészüljön.

A saját esküvőm során, a vőlegényen, a helyszínen és a ruhán kívül, a legfontosabbnak a fényképeket tartottam, hiszen az az egyetlen dolog, ami a nap végeztével is megmarad nekünk. Saját jó tapasztalataim alapján jó szívvel ajánlottam Lilinek is azt az esküvői fotóst, aki a mi esküvőnkön is dolgozott. Mivel már jó előre egyeztettünk vele, ezért még nem volt munkája aznapra és el tudta vállalni az egész esküvő dokumentálását.

És milyen volt maga az esküvő? Egyszerűen mesés! A szálloda kertjében volt a szertartás, a naplementében, ami talán kicsit nyálasnak hangzik, de higgyétek el nekem, csodálatos és romantikus volt! Lili nagyon szép menyasszony volt, az ételek is finomak voltak, a buli pedig hajnalig tartott. Másnap az egész násznép délig aludt, hogy kipihenje az előző nap fáradalmait.

Lili nemrég kapta meg az elkészült fotókat és videókat, amiket nekem is megmutatott. Le a kalappal, a fotós az ő esküvőjükön is kiváló munkát végzett, olyan szépek lettek a képek, hogy bárki megirigyelné őket.

Örülök, hogy már a legjobb barátnőmnek is bekötötték a fejét, mert már régóta ábrándozott erről. Szerencsére Tomi személyében megtalálta az igazit, ráadásul nem csak ő gondolja így, hanem Lili egész családja. Általában én voltam az, aki mindig fenntartásokkal kezelte a párjait, de amikor Tomit bemutatta nekem, akkor éreztem, hogy végre olyan férfit talált, aki igazán megérdemli őt!

Sok boldogságot még egyszer Lilinek és Tominak!